Laszlografika

Laszlo

László Berszán

Művek: 1
Követők: 0
Látogatók: 9
Kedvelések: 0

Web:
-

Facebook:

Instagram:

Twitter:

Pinterest:

Regisztrált: 2023.05.27.

Bemutatkozás


Üdvözlök mindenkit, aki olvassa ezt!

1987. április 21-én születtem Erdélyben, Nagyváradon, és 35 éves vagyok. A László nevet kaptam a szüleimtől, akik Székelyhídon neveltek fel. 2002-ben kezdtem el a művészeti Líceumot Nagyváradon, 2006-ban hagytam abba a tanulmányaimat, és hazaköltöztem Székelyhídra. A kiképzés utáni évek azzal teltek, hogy fejlesztettem magam többféle művészeti ágban, miközben a 8000 lakosú városban dolgoztam. A képzőművészet ezen a vidéken nem oly elismert, ezért sok városban próbálkoztam kibontakozni.

15 éve egy Nemzetközi Képzőművészeti Alkotó tábor tagja vagyok, 5 éve táborvezető.

Az elmúlt évek során rengeteg kiállításon vettem részt. Más alkotótáborokba és vendégként meghívtak, például Belgiumba, Magyarországon több városba is: Hajdúnánás, Létavértes, Debrecen, Hajdúszoboszló és Budapest. A kis városomban tizedik éve részt veszek egy nemzetközi adománygyűjtő esten, ami a Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítvány árva gyerekeinek számára gyűjt. Az alkotásaimból befolyó adományokat az alapítvány kapta meg. Az évek elteltével sajátos művészeti nézetemet itt tudtam bemutatni.

Leonardo da Vincitől elkezdve Pablo Picassón keresztül Szinyei Merse Pálig, de a magyar származású Victor Vasarhely is inspirál engem, de ne hagyjuk ki a sorból Bakos Istvánt, Patai Istvánt, Kerekes Gézát és Fekete Szabolcsot. Minden, ami művészettel kapcsolatos, az inspirál.

Az alkotásaim minden darabja egy különálló világ számomra. Egyediségük abban rejlik, hogy én hogy látom és miként értelmezem a mindennapi élet mozzanatait. Sok embert ismertem meg eddigi életem során, és sok mindent tapasztaltam tőlük. Érdekelt, hogy ők hogyan látják az életet, a világot. Az emberek tapasztalatai és az én képzelőerőm keveredése alkotja meg a képet. Minden munkának külön története van, erre alapozok, mikor alkotok.

Az én szememben mai világ egyik oldala rohan, türelmetlen, zavarodott, de van a másik része, azok, akik látják a szépséget egy kőben, falevélben, egy másik emberben. Ezek a dolgok, gondolatok ihletnek meg engem.

A munkám alapgondolata az “ember” mindennapi harca a mindennapok kisebb-nagyobb problémáival. Pillanatnyi küzdelmek a munkahelyen a munkatársak között, a reggeli forgalommal az utakon, az iskolában a gyerekek közti “párbaj”. Az állatok közti mindennapi túlélés. A természet, ahogy “küzd”az emberiséggel. A betegek a kórházakban, ahogy harcolnak az életben maradásért a betegségük ellen.

Albumok elrejtése





vissza